∗ ∗ ∗
- Amy szemszöge -
Reméltem, hogy ez az egész csak egy rossz álom. De amikor felriadtam valamire, rájöttem, hogy mindez megtörtént. Pislogtam még egyet, és reménykedtem, hogy a szállodában vagyunk. Félreértés ne essék, nagyon jó itt lenni náluk. Ránéztem az órára, ami hajnal 5 órát mutatott. Nem bírok tovább aludni. Kiszálltam Niall öléből, de szinte elestem, annyira elgémberedtem. Nagy nehezen lebattyogtam a lépcsőn, és lent meglepő, de Niall kivételével, már mindenki lent volt. Valaki szinte még aludt, és olyan is, aki a kávéját itta...
- Hogy aludtál? - röhögött álmosan Louis
- Remekül, ti? - mosolyodtam el
- Mi is. - válaszolták
Ezután beállt a kínos csönd, amit én szakítottam meg.
- Sajnálom. - néztem rájuk
- De mit? - kérdezte Harry
- Hát, ezt az egészet, hogy miattam keveredtetek bele ti is.
- Nem a te hibád. - Liam
- Akkor kié? - nevettem el magam kínosan
- Aki miatt félelmet érzel. - Liam
- Hát, de... - szóltam volna, ha Louis nem szakít félbe
- Nincs de. - Louis
Hallottuk a csengőt, és én kimentem, mert gondoltam a postás lesz, de mire kiértem, csak egy levelet találtam a földön heverve. Felvettem, és azzal a lendülettel, le is dobtam idegességembe. Ezt nem hiszem el! De miért a srácok címére küldték? Én már semmit sem értek. Vajon ki küldte? Természetesen az ex barátom. Felvettem a földről a levelet, és idegesen feltéptem a csomagolást.
,,Jó utat Londonba, ott találkozunk, vagy nem. xx"
Mi?!! Vagy nem? Nem értem. Mint aki nem komplett, úgy rohantam vissza a házba.
- Mi a baj? - lépett elém Niall
Válaszul csak odaadtam neki a levelet. Értetlen arckifejezéssel nézte az utolsó a ,,vagy nem" részt.
- Ugye, nem...? - kérdezte döbbenten
- Én nem akarok felszállni arra a repülőre! - sírtam el magam. Na jó, lassan le kell állnom ezzel az állandó bőgéssel...
- De miért csinálja ezt? Mit ártottam ennyire neki? - kérdeztem bele a semmibe
- Ez tényleg egy idegbeteg. - fújtatott Harry
- Én ezek után az utcára is félek kilépni. - szóltam rémülten
- Nem kell félni, testőrök fognak körülvenni. - mondta Niall
- Nem, nem kell. - eresztettem feléjük egy halvány mosolyt
- De. - értett egyet Liam is Niall-lel
Mibe keveredtem? Ez egy rémálom. Ki tudja, mit akart ezzel. Lelövi a repülőt? Erre még gondolni sem merek. Én csövezek itt, de nem fogok arra a gépre felszállni! Bármire képes. Rossz előérzetem van a holnapi indulással kapcsolatban. A fiúk, meg ma indulnak este turnézni. Végem. Gondolkozzunk, mit tettem, hogy ennyire konkrétan meg akar ölni. Uh... A múltban történtek rossz dolgok, de arra nem számítottam, hogy rám fog szállni. Én 15 éves vagyok, (lassan 16), ő meg 18.
Minden esetre szólnom kell anyuéknak, hogy ne szálljunk fel a gépre, mert nagyon rossz előérzetem van. Az érzéseim általában nem tévednek. Pedig most jó lenne.
- Nekem szólnom kell anyuéknak erről az egészről, úgyhogy mennem kell, és nagyon köszönök mindent. Örülök, hogy megismerhettelek titeket, jó turnézást, sziasztok. - néztem rájuk mosolyogva
Már léptem volna ki az ajtón, mikor valaki elkapta a karom, mégpedig Niall.
- Nem mehetsz ki egyedül.
- De mennem kell. - néztem bele a szemeibe
- Elviszlek.
Belementem, és kimentünk a kocsihoz. Beültem, és úgy 20-30 perc kocsikázás után oda is értünk, mert Niall tett egy kis kitérőt.
- Nem mehetsz el. - szólalt meg némi hallgatás után
- De muszáj. Holnap megy a gépünk, ti meg turnézni mentek.
- Nem képzeled, hogy itt hagyunk ezzel az őrülttel?! - kerekedett el a szeme
- De turnézni mentek. - mosolyogtam rá halványan
- Gyere velünk. - szólt halál természetes arccal, bennem meg megállt az ütő. Menjek velük? Azt mégis hogyan? Anyuék tuti nem mennének bele. A repülőút meg visszafelé le van foglalva.
- De, ezt mégis hogyan? - nevettem
- Fogalmam sincs.
- Köszönöm, de nem lehet. - néztem magam elé szomorúan
- Nekem hamarosan suli, ti turnéztok, anyuék tuti nem mennek bele. - kezdtem sorolni
- Tudom, de nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ami az illeti, nekem sincs túl jó előérzetem az úttal kapcsolatban. Nem mintha félelmet akarnék kelteni benned, mert a egy 18 éves mégis hogy tudna lelőni egy gépet, de hát érted.
- Tudom, de félek. Repülőút miatt még ennyire nem féltem. - néztem bele kék szemeibe
- Együtt felmegyünk, és kitalálunk valamit a szüleiddel. - ötletelt
- Hát... jó. - egyeztem bele
Kiszálltunk az autóból, és beléptünk a szálloda kapuján. Visszagondoltam a "régi" emlékekre, és eszembe jutott az is, hogy mennyire el voltam ájulva ettől a helytől, de még most is.
Az első lépcsőfokban megbotlottam, de szerencsére nem estem el. Nem is én lettem volna...
- Félve bekopogtam a szüleim szobájának ajtaján, és mindketten egyszerre öleltek meg.
- Gyertek be. - szólt jókedvűen anyu, de ahogy meglátta az elkeseredett arcunkat, egyből lehervadt a mosoly az arcáról.
- Történt valami? - kérdezett rá apu
- Ami az illeti igen... - kezdtem bele
Mielőtt még visszakérdezhettek volna, odanyújtottam nekik a levelet, amit ma kaptam, illetve a telefonomban megnyitottam egy pár sms-t.
- Te jó ég! - rökönyödött meg anyu
- Amy, te mibe keveredtél...? - szólalt meg elsőként apu
- Semmibe. - feleltem lesütött szemekkel
- A párbeszéd miatt csinálja ezeket? - jöttek a kérdések mindenhonnan
- Igen, részben amiatt is, de mint tudjátok, a múltban is történtek csúnya dolgok. - meséltem
- Tudjuk. - válaszolták
- Félek a repülőúttól. - szólaltam meg, egy kis csönd után
- Ugyan, ne butáskodj, nem kell. - próbált nyugtatni anyu
- Oké, akkor nézd meg a mai levelet! - keltem ki magamból
- Nyugalom. - csitított apu
- Tudjátok, sosem szoktam az ördögöt a falra festeni, de most nagyon rossz előérzetem van az úttal kapcsolatban. Nem mintha egy 18 éves le tudna lőni egy gépet, nem amiatt. - mondtam némivel nyugodtabban
- Attól még, tudod, hogy nem maradhatunk itt. - anyu
- Félek.
- Amy, ne hülyéskedj! Semmi sem fog történni! - apu
- De, érzem. - ellenkeztem
- Tudod, hogy maradnánk még, de nem lehet. - mondták egyszerre
Erre morogtam valamit, de nem hallották. Kimentem a szobából, a sajátomba, otthagyva Niallt. Hátha tud valamit mondani erre. Egyre jobban úgy érzem, hogy itt kell maradnom. A nyári szünetemből még van 2 hét. Gondolataimból az ajtó nyílása zökkentett ki. Mindenki bejött.
- Amy tudjuk, hogy itt szeretnél maradni... - kezdte anyu
- ...de le van foglalva a repjegy. - fejeztem be szemforgatva
- Nem Amy. Hagyd hogy végigmondjam. - kért
Bólintottam egyet, anya meg folytatta.
- Épp ezért, úgy döntöttünk, hogy átrakjuk a repjegyet, egyrészt mert a volt barátod azt hiszi elmész vele. - mosolygott rám
Te jó ég!!! Ez komoly?!!! Nekem vannak a legjobb szüleim!!!
Megöleltem mindenkit egyesével, és ugráltam. De ahogy eszembe jutott még egy dolog, elszomorodtam.
- Ami azt illeti, lenne itt még valami... - kezdtem el a mondandómat
- Igen, a turné, tudjuk. - folytatta apu
- Arról is beszéltünk. - mosolygott Niall, ami csak jót jelenthet
- Úgy döntöttünk, ha nekik jó, akkor elmehetsz velük, mi hazamegyünk, és velük visszajössz, úgyis jönnek haza, Londonba. - mesélte anyu boldogan
- EZ KOMOLY?! - sikítottam örömömben
- Igen, halál komoly. - mosolyodott el halványan apu
- Mi holnap indulunk vissza, te meg este elmész turnézni. - nevetett anyu
Niallt örömömben úgy megöleltem, hogy csodáltam, hogy nem hányta ki a reggeliét. Anyuék kimentek, ezzel magunkra hagyva minket.
- Pontosan hánykor kell kimenni a géphez? - jutott eszembe a kérdés
- Este 8-ra.- felelte mosolyogva
- Hogy csinálod? - Én
- Mit?
- Hát, hogy mindig mosolyogsz. - kuncogtam
- Nem tudom.
Még egy darabig elbeszélgettünk, pontosan 6 óráig. Bementem elbúcsúzni anyuéktól, majd a bőröndömmel együtt lementünk a recepcióra kijelentkezni. Még a kapuban utoljára visszanéztem a hotelre.
- Várj! Ugye a fiúknak nem baj, hogy veletek jövök? Mert... érted. - dadogtam zavaromban
- Nyugi Amy, beszéltem velük, dehogy baj, kifejezetten örülnek, hogy velünk jössz. - mosolyodott el
- Akkor jó, köszönöm.
- Ne köszönj semmit.
Beültünk az autóba, és feléjük hajtottunk. Nagy kő esett le a szívemről, hogy az elmebeteg exem nem fog zaklatni, és, hogy azt hiszi, visszamegyek Londonba. Miközben ezen gondolkodtam, jött egy
sms-em.:
,,Képzeld, ugyanarra a gépre foglaltam jegyet, mint ti, úgyhogy ott találkozunk.xxJ"
Ez az üzenet egy olyan személytől jött akiről olyan rég hallottam. (Ez irónia akart lenni)...
Na vajon ki az? Erre gúnyosan felnevettem. Kedvem lett volna visszaírni neki egy ,,vagy nem"-et, de nem tehettem. Higgye csak azt, hogy holnap én is azzal a géppel megyek haza.
Felolvastam Niall-nek is, aki sátáni kacagásban tört ki.
- Hát, mi egy kicsit más irányba megyünk. - mondta nevetve
- Tényleg, merre megyünk? - jutott eszembe
- Első megállónk New York, utána Los Angeles, és még egy jó pár hely Amerikában. - felelte
- Ott még sosem jártam. - csodálkoztam
Nem sokkal később leparkoltunk a csodálatos házukhoz, majd bementünk. Bent mindenki úgy taett, mintha csinálna valamit, de amikor megláttak minket, otthagytak mindent, és üdvözöltek. Ránéztem az órára, ami mutatta, hogy hamarosan indulunk.
- Ugye mindenki bepakolt? - kérdezte Liam
Mindenki csak bólintott egyet, majd alig 5 perc múlva hallottunk egy dudaszót. Megérkezett a kisbusz, ami kivisz minket a reptérre. Elkezdtük kihordani a cuccokat, majd beraktuk a buszba a bőröndöket. Késésben voltunk, így a sofőr gyorsan ment. Igaz, hogy magángép, de időre kellett kiérni.
/Repülőn/
A bemondó szokás szerint bemondta amiket be kell, majd a gép elindult. Életemben először ülök magángépen. Van kiszolgálás, tv és az ülések nagyon kényelmesek. Mindig is ablaknál szerettem ülni, és most itt ott ülök még 10 óráig, ugyanis Amerika messze van. Még repölőn nem ültem 5 óránál tovább. Alig szálltunk fel, a srácok már elkezdtek hülyülni. Imádok hülyéskedni, úgyhogy természetesen ebből én sem maradhattam ki.
- Sziasztok, beszállhatok? - kérdeztem mosolyogva
- Persze! - mondta Harry
- Mit játszotok?
- Felelsz vagy mersz. - válaszolta Louis
Pillanatokon belül zengett az egész gép a röhögésünktől. Hülyébbnél, hülyébb merések jöttek, ugyanis felelni senki sem akart. Az nem olyan poén mint a merés. Most én voltam soron.
- Amy, felelsz vagy mersz? - kérdezte Louis
- Merek. - vágtam rá gondolkodás nélkül. Jaj, előre félek.
- Menj oda egy stewardess-hez, és mondd meg neki, hogy hülye vagy. - röhögött
- Oké. - mentem bele
Odamentem egy stewardess-hez és kijelentettem, hogy hülye vagyok. Erre rezzenéstelen arccal figyelt, majd otthagyott.
- Oké Louis, felelsz vagy mersz? - kérdeztem
- Merek.
- Menj be a pilótafülkébe, és mondd azt a pilótának, hogy ne menjen bele a felhőkbe. - nevettem
Mosolyogva mondta a pilótának, majd visszajött. Szegény személyzet. Teljesen az agyukra megyünk.
Mindenki kapott egy vicces merést, majd újra én következtem, és Harry kérdezett tőlem.
- Felelsz vagy mersz? - kérdezte sunyi mosollyal
- Merek. - vágtam rá
- Csókold meg Niallt. - jelentette ki, mire én lefagytam. Mi ketten ledermedve néztünk egymásra, a többiek meg röhögtek.
- Nem lehet. - vágta rá helyettem a mellettem ülő szöszi
- Csak barátok vagyunk. - hajtottam le a fejem, mielőtt még rákvörös lett volna
- Muszáj. - Harry
Eszembe jutott, hogyan bújhatnék ki a játék alól. Remélem beveszik, bár erre nem látok sok esélyt.
- Olyan álmos vagyok. Megyek aludni, jó éjt. - tettettem egy ásítást, és mielőtt még reagáltak volna, otthagytam őket. Amikor a többiek nem figyeltek, kacsintottam egyet Niall-re, ő meg visszakacsintott. Jól eltudunk játszani dolgokat. Harry, Liam és Louis összenéz, és csalódott fejjel figyelnek minket. Visszatérve az álmos vagyok témához, tényleg mindjárt elalszom. Ledőltem a "szobámban" az ágyamra, és hiába éreztem a szemeimet ólomsúlyúnak, elaludni nem tudtam. Egyfolytában ők jártak a fejemben, legfőképpen a merés. Nem, nem lehet. Barátok vagyunk, és ezzel tönkre ment volna a barátságunk, de remélem azért nem haragudtak meg, hogy csak így otthagytam őket. Mondjuk ez eléggé bunkó dolog volt. Visszamegyek, akármilyen álmos is vagyok. Töltöttem magamnak egy pohár kólát, és visszaindultam.
- Bocsi, hogy csak így itt hagytalak titeket de... - akadt el a szavam
- Semmi gond, megértjük. - nézett rám Louis szomorkásan
- Köszi. - eresztettem feléjük egy halvány mosolyt
- Oké Harry, felelsz vagy mersz? - kérdeztem hirtelen
- Merek. - felelte
- Énekelj el egy dalt, elváltoztatott hangon. - kértem. Tudom, elég béna, de nem jutott jobb eszembe.
Elkezdte énekelni iszonyú hamis magas hangon a Story Of My Life-ot, amit nem bírtam ki röhögés nélkül, de a többiek sem. Éppen Liam kérdezett Louis-tól, amikor olyat tettem, amire magam sem számítottam...
Reméltem, hogy ez az egész csak egy rossz álom. De amikor felriadtam valamire, rájöttem, hogy mindez megtörtént. Pislogtam még egyet, és reménykedtem, hogy a szállodában vagyunk. Félreértés ne essék, nagyon jó itt lenni náluk. Ránéztem az órára, ami hajnal 5 órát mutatott. Nem bírok tovább aludni. Kiszálltam Niall öléből, de szinte elestem, annyira elgémberedtem. Nagy nehezen lebattyogtam a lépcsőn, és lent meglepő, de Niall kivételével, már mindenki lent volt. Valaki szinte még aludt, és olyan is, aki a kávéját itta...
- Hogy aludtál? - röhögött álmosan Louis
- Remekül, ti? - mosolyodtam el
- Mi is. - válaszolták
Ezután beállt a kínos csönd, amit én szakítottam meg.
- Sajnálom. - néztem rájuk
- De mit? - kérdezte Harry
- Hát, ezt az egészet, hogy miattam keveredtetek bele ti is.
- Nem a te hibád. - Liam
- Akkor kié? - nevettem el magam kínosan
- Aki miatt félelmet érzel. - Liam
- Hát, de... - szóltam volna, ha Louis nem szakít félbe
- Nincs de. - Louis
Hallottuk a csengőt, és én kimentem, mert gondoltam a postás lesz, de mire kiértem, csak egy levelet találtam a földön heverve. Felvettem, és azzal a lendülettel, le is dobtam idegességembe. Ezt nem hiszem el! De miért a srácok címére küldték? Én már semmit sem értek. Vajon ki küldte? Természetesen az ex barátom. Felvettem a földről a levelet, és idegesen feltéptem a csomagolást.
,,Jó utat Londonba, ott találkozunk, vagy nem. xx"
Mi?!! Vagy nem? Nem értem. Mint aki nem komplett, úgy rohantam vissza a házba.
- Mi a baj? - lépett elém Niall
Válaszul csak odaadtam neki a levelet. Értetlen arckifejezéssel nézte az utolsó a ,,vagy nem" részt.
- Ugye, nem...? - kérdezte döbbenten
- Én nem akarok felszállni arra a repülőre! - sírtam el magam. Na jó, lassan le kell állnom ezzel az állandó bőgéssel...
- De miért csinálja ezt? Mit ártottam ennyire neki? - kérdeztem bele a semmibe
- Ez tényleg egy idegbeteg. - fújtatott Harry
- Én ezek után az utcára is félek kilépni. - szóltam rémülten
- Nem kell félni, testőrök fognak körülvenni. - mondta Niall
- Nem, nem kell. - eresztettem feléjük egy halvány mosolyt
- De. - értett egyet Liam is Niall-lel
Mibe keveredtem? Ez egy rémálom. Ki tudja, mit akart ezzel. Lelövi a repülőt? Erre még gondolni sem merek. Én csövezek itt, de nem fogok arra a gépre felszállni! Bármire képes. Rossz előérzetem van a holnapi indulással kapcsolatban. A fiúk, meg ma indulnak este turnézni. Végem. Gondolkozzunk, mit tettem, hogy ennyire konkrétan meg akar ölni. Uh... A múltban történtek rossz dolgok, de arra nem számítottam, hogy rám fog szállni. Én 15 éves vagyok, (lassan 16), ő meg 18.
Minden esetre szólnom kell anyuéknak, hogy ne szálljunk fel a gépre, mert nagyon rossz előérzetem van. Az érzéseim általában nem tévednek. Pedig most jó lenne.
- Nekem szólnom kell anyuéknak erről az egészről, úgyhogy mennem kell, és nagyon köszönök mindent. Örülök, hogy megismerhettelek titeket, jó turnézást, sziasztok. - néztem rájuk mosolyogva
Már léptem volna ki az ajtón, mikor valaki elkapta a karom, mégpedig Niall.
- Nem mehetsz ki egyedül.
- De mennem kell. - néztem bele a szemeibe
- Elviszlek.
Belementem, és kimentünk a kocsihoz. Beültem, és úgy 20-30 perc kocsikázás után oda is értünk, mert Niall tett egy kis kitérőt.
- Nem mehetsz el. - szólalt meg némi hallgatás után
- De muszáj. Holnap megy a gépünk, ti meg turnézni mentek.
- Nem képzeled, hogy itt hagyunk ezzel az őrülttel?! - kerekedett el a szeme
- De turnézni mentek. - mosolyogtam rá halványan
- Gyere velünk. - szólt halál természetes arccal, bennem meg megállt az ütő. Menjek velük? Azt mégis hogyan? Anyuék tuti nem mennének bele. A repülőút meg visszafelé le van foglalva.
- De, ezt mégis hogyan? - nevettem
- Fogalmam sincs.
- Köszönöm, de nem lehet. - néztem magam elé szomorúan
- Nekem hamarosan suli, ti turnéztok, anyuék tuti nem mennek bele. - kezdtem sorolni
- Tudom, de nem akarom az ördögöt a falra festeni, de ami az illeti, nekem sincs túl jó előérzetem az úttal kapcsolatban. Nem mintha félelmet akarnék kelteni benned, mert a egy 18 éves mégis hogy tudna lelőni egy gépet, de hát érted.
- Tudom, de félek. Repülőút miatt még ennyire nem féltem. - néztem bele kék szemeibe
- Együtt felmegyünk, és kitalálunk valamit a szüleiddel. - ötletelt
- Hát... jó. - egyeztem bele
Kiszálltunk az autóból, és beléptünk a szálloda kapuján. Visszagondoltam a "régi" emlékekre, és eszembe jutott az is, hogy mennyire el voltam ájulva ettől a helytől, de még most is.
Az első lépcsőfokban megbotlottam, de szerencsére nem estem el. Nem is én lettem volna...
- Félve bekopogtam a szüleim szobájának ajtaján, és mindketten egyszerre öleltek meg.
- Gyertek be. - szólt jókedvűen anyu, de ahogy meglátta az elkeseredett arcunkat, egyből lehervadt a mosoly az arcáról.
- Történt valami? - kérdezett rá apu
- Ami az illeti igen... - kezdtem bele
Mielőtt még visszakérdezhettek volna, odanyújtottam nekik a levelet, amit ma kaptam, illetve a telefonomban megnyitottam egy pár sms-t.
- Te jó ég! - rökönyödött meg anyu
- Amy, te mibe keveredtél...? - szólalt meg elsőként apu
- Semmibe. - feleltem lesütött szemekkel
- A párbeszéd miatt csinálja ezeket? - jöttek a kérdések mindenhonnan
- Igen, részben amiatt is, de mint tudjátok, a múltban is történtek csúnya dolgok. - meséltem
- Tudjuk. - válaszolták
- Félek a repülőúttól. - szólaltam meg, egy kis csönd után
- Ugyan, ne butáskodj, nem kell. - próbált nyugtatni anyu
- Oké, akkor nézd meg a mai levelet! - keltem ki magamból
- Nyugalom. - csitított apu
- Tudjátok, sosem szoktam az ördögöt a falra festeni, de most nagyon rossz előérzetem van az úttal kapcsolatban. Nem mintha egy 18 éves le tudna lőni egy gépet, nem amiatt. - mondtam némivel nyugodtabban
- Attól még, tudod, hogy nem maradhatunk itt. - anyu
- Félek.
- Amy, ne hülyéskedj! Semmi sem fog történni! - apu
- De, érzem. - ellenkeztem
- Tudod, hogy maradnánk még, de nem lehet. - mondták egyszerre
Erre morogtam valamit, de nem hallották. Kimentem a szobából, a sajátomba, otthagyva Niallt. Hátha tud valamit mondani erre. Egyre jobban úgy érzem, hogy itt kell maradnom. A nyári szünetemből még van 2 hét. Gondolataimból az ajtó nyílása zökkentett ki. Mindenki bejött.
- Amy tudjuk, hogy itt szeretnél maradni... - kezdte anyu
- ...de le van foglalva a repjegy. - fejeztem be szemforgatva
- Nem Amy. Hagyd hogy végigmondjam. - kért
Bólintottam egyet, anya meg folytatta.
- Épp ezért, úgy döntöttünk, hogy átrakjuk a repjegyet, egyrészt mert a volt barátod azt hiszi elmész vele. - mosolygott rám
Te jó ég!!! Ez komoly?!!! Nekem vannak a legjobb szüleim!!!
Megöleltem mindenkit egyesével, és ugráltam. De ahogy eszembe jutott még egy dolog, elszomorodtam.
- Ami azt illeti, lenne itt még valami... - kezdtem el a mondandómat
- Igen, a turné, tudjuk. - folytatta apu
- Arról is beszéltünk. - mosolygott Niall, ami csak jót jelenthet
- Úgy döntöttünk, ha nekik jó, akkor elmehetsz velük, mi hazamegyünk, és velük visszajössz, úgyis jönnek haza, Londonba. - mesélte anyu boldogan
- EZ KOMOLY?! - sikítottam örömömben
- Igen, halál komoly. - mosolyodott el halványan apu
- Mi holnap indulunk vissza, te meg este elmész turnézni. - nevetett anyu
Niallt örömömben úgy megöleltem, hogy csodáltam, hogy nem hányta ki a reggeliét. Anyuék kimentek, ezzel magunkra hagyva minket.
- Pontosan hánykor kell kimenni a géphez? - jutott eszembe a kérdés
- Este 8-ra.- felelte mosolyogva
- Hogy csinálod? - Én
- Mit?
- Hát, hogy mindig mosolyogsz. - kuncogtam
- Nem tudom.
Még egy darabig elbeszélgettünk, pontosan 6 óráig. Bementem elbúcsúzni anyuéktól, majd a bőröndömmel együtt lementünk a recepcióra kijelentkezni. Még a kapuban utoljára visszanéztem a hotelre.
- Várj! Ugye a fiúknak nem baj, hogy veletek jövök? Mert... érted. - dadogtam zavaromban
- Nyugi Amy, beszéltem velük, dehogy baj, kifejezetten örülnek, hogy velünk jössz. - mosolyodott el
- Akkor jó, köszönöm.
- Ne köszönj semmit.
Beültünk az autóba, és feléjük hajtottunk. Nagy kő esett le a szívemről, hogy az elmebeteg exem nem fog zaklatni, és, hogy azt hiszi, visszamegyek Londonba. Miközben ezen gondolkodtam, jött egy
sms-em.:
,,Képzeld, ugyanarra a gépre foglaltam jegyet, mint ti, úgyhogy ott találkozunk.xxJ"
Ez az üzenet egy olyan személytől jött akiről olyan rég hallottam. (Ez irónia akart lenni)...
Na vajon ki az? Erre gúnyosan felnevettem. Kedvem lett volna visszaírni neki egy ,,vagy nem"-et, de nem tehettem. Higgye csak azt, hogy holnap én is azzal a géppel megyek haza.
Felolvastam Niall-nek is, aki sátáni kacagásban tört ki.
- Hát, mi egy kicsit más irányba megyünk. - mondta nevetve
- Tényleg, merre megyünk? - jutott eszembe
- Első megállónk New York, utána Los Angeles, és még egy jó pár hely Amerikában. - felelte
- Ott még sosem jártam. - csodálkoztam
Nem sokkal később leparkoltunk a csodálatos házukhoz, majd bementünk. Bent mindenki úgy taett, mintha csinálna valamit, de amikor megláttak minket, otthagytak mindent, és üdvözöltek. Ránéztem az órára, ami mutatta, hogy hamarosan indulunk.
- Ugye mindenki bepakolt? - kérdezte Liam
Mindenki csak bólintott egyet, majd alig 5 perc múlva hallottunk egy dudaszót. Megérkezett a kisbusz, ami kivisz minket a reptérre. Elkezdtük kihordani a cuccokat, majd beraktuk a buszba a bőröndöket. Késésben voltunk, így a sofőr gyorsan ment. Igaz, hogy magángép, de időre kellett kiérni.
/Repülőn/
A bemondó szokás szerint bemondta amiket be kell, majd a gép elindult. Életemben először ülök magángépen. Van kiszolgálás, tv és az ülések nagyon kényelmesek. Mindig is ablaknál szerettem ülni, és most itt ott ülök még 10 óráig, ugyanis Amerika messze van. Még repölőn nem ültem 5 óránál tovább. Alig szálltunk fel, a srácok már elkezdtek hülyülni. Imádok hülyéskedni, úgyhogy természetesen ebből én sem maradhattam ki.
- Sziasztok, beszállhatok? - kérdeztem mosolyogva
- Persze! - mondta Harry
- Mit játszotok?
- Felelsz vagy mersz. - válaszolta Louis
Pillanatokon belül zengett az egész gép a röhögésünktől. Hülyébbnél, hülyébb merések jöttek, ugyanis felelni senki sem akart. Az nem olyan poén mint a merés. Most én voltam soron.
- Amy, felelsz vagy mersz? - kérdezte Louis
- Merek. - vágtam rá gondolkodás nélkül. Jaj, előre félek.
- Menj oda egy stewardess-hez, és mondd meg neki, hogy hülye vagy. - röhögött
- Oké. - mentem bele
Odamentem egy stewardess-hez és kijelentettem, hogy hülye vagyok. Erre rezzenéstelen arccal figyelt, majd otthagyott.
- Oké Louis, felelsz vagy mersz? - kérdeztem
- Merek.
- Menj be a pilótafülkébe, és mondd azt a pilótának, hogy ne menjen bele a felhőkbe. - nevettem
Mosolyogva mondta a pilótának, majd visszajött. Szegény személyzet. Teljesen az agyukra megyünk.
Mindenki kapott egy vicces merést, majd újra én következtem, és Harry kérdezett tőlem.
- Felelsz vagy mersz? - kérdezte sunyi mosollyal
- Merek. - vágtam rá
- Csókold meg Niallt. - jelentette ki, mire én lefagytam. Mi ketten ledermedve néztünk egymásra, a többiek meg röhögtek.
- Nem lehet. - vágta rá helyettem a mellettem ülő szöszi
- Csak barátok vagyunk. - hajtottam le a fejem, mielőtt még rákvörös lett volna
- Muszáj. - Harry
Eszembe jutott, hogyan bújhatnék ki a játék alól. Remélem beveszik, bár erre nem látok sok esélyt.
- Olyan álmos vagyok. Megyek aludni, jó éjt. - tettettem egy ásítást, és mielőtt még reagáltak volna, otthagytam őket. Amikor a többiek nem figyeltek, kacsintottam egyet Niall-re, ő meg visszakacsintott. Jól eltudunk játszani dolgokat. Harry, Liam és Louis összenéz, és csalódott fejjel figyelnek minket. Visszatérve az álmos vagyok témához, tényleg mindjárt elalszom. Ledőltem a "szobámban" az ágyamra, és hiába éreztem a szemeimet ólomsúlyúnak, elaludni nem tudtam. Egyfolytában ők jártak a fejemben, legfőképpen a merés. Nem, nem lehet. Barátok vagyunk, és ezzel tönkre ment volna a barátságunk, de remélem azért nem haragudtak meg, hogy csak így otthagytam őket. Mondjuk ez eléggé bunkó dolog volt. Visszamegyek, akármilyen álmos is vagyok. Töltöttem magamnak egy pohár kólát, és visszaindultam.
- Bocsi, hogy csak így itt hagytalak titeket de... - akadt el a szavam
- Semmi gond, megértjük. - nézett rám Louis szomorkásan
- Köszi. - eresztettem feléjük egy halvány mosolyt
- Oké Harry, felelsz vagy mersz? - kérdeztem hirtelen
- Merek. - felelte
- Énekelj el egy dalt, elváltoztatott hangon. - kértem. Tudom, elég béna, de nem jutott jobb eszembe.
Elkezdte énekelni iszonyú hamis magas hangon a Story Of My Life-ot, amit nem bírtam ki röhögés nélkül, de a többiek sem. Éppen Liam kérdezett Louis-tól, amikor olyat tettem, amire magam sem számítottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése